2014. augusztus 23., szombat

Nyár végi hajrá !

Magam is elcsodálkoztam, mi mindent csináltam az utóbbi napokban !Hiába, szorít az idő, vége a nyári szünetnek, ki kell még használni a szabadságot."Rákaptam " a varrásra. Valamikor réges-régen (még lánykoromban)varrtam már ruhákat , akkor magamnak. A múltkori "sikerem " után a lányomnak egyre több kívánsága van.Szeretne egy szűk szoknyát, ki is nézte a szabásmintát egy régebbi Burdában, elmentünk anyagot venni, de meglátta az üzletben ezt a virágos sztreccs anyagot, és azonnal beleszeretett. Előadta a kívánságát is , az eladó pedig elmagyarázta nekem, hogy hogyan lehet ilyen anyagból ripsz-ropsz szoknyát varrni.Megvettük, és íme, ez lett belőle:

Egy másik üzletben egy flanel pizsama alsót szeretett volna megvenni.Nekem is tetszett, jól állt rajta,habár a derekán a felíratos gumi valahogy nem volt a legjobb.Megnéztem jobban, és megállapítottam, hogy ha egy kicsit megerőltetem magamat, akkor ilyet én is tudok varrni. Ráadásul a múltkori rövidnadrág szabásmintája alapján ezt is ki tudnám szabni.Sőt még beugrott az is, hogy kockás flanelem is van otthon a szekrény mélyén.És ha valamit megígér az ember, akkor azt jobb, ha betartja.Másnap előkerestem az anyagot.Szerintem szebb színei vannak, mint az eredetinek.( Ja, és büszke vagyok magamra, hogy ezt is meg tudtam csinálni ! )

A következő üzletben én néztem alaposan körül a dekorációk között, és loptam néhány ötletet. Nálam ugyan a bagoly már nem divat, de ebben a formában, kis faágakkal olyan kis helyes, és őszi színekben elkészítve szeptemberi dekorációnak is megfelel.

Készült még néhány finomság is:
Túrós-barackos charlotte torta Míra 16.születésnapjára
 Csokis muffin, melyet Míra sütött egyedül
Szilvakrém leves és szilvás gombóc

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése